India …. nem véletlenül mondják, hogy vagy rajongva szereti az ember, vagy viszolyog tőle és menekülne. Szerencsére én az Indiát kedvelők csoportjába tartoztam, ezért az élményeim is eszerint alakultak. De miért is India?  

Férjemmel már régi vágyunk volt eljutni Indiába és a 2004-es év meghozta szándékunk beteljesítését. Érdekes volt az az év …. volt egy autónk, melyet elloptak, s mi abból értesültünk erről, hogy az új tulaj a nevére akarta íratni … vicces, de ebből lett meg az útiköltségünk :). Már amúgy is meg akartunk tőle válni, hát ezt jól meg is teremtettük :)

Minden készen állt az útra. Feladva munkát, és mindent, ami az embert az anyagi birtokhoz köti, elrepültünk 2 hónapra Indiába. Emlékszem mennyire féltem az úttól … elképzeltem, ahogy masszív bakancsban töröm az utat a dzsungelben és közben menekülök a kígyók fogságából :). 2 hónap alatt se kígyó, se dzsungel jellegű élményem nem volt.

Az út célja egy olyan teljes testi-lelki megtisztulás volt, melynek teljesítése komoly aggályokkal töltött el. Ugyanis a lényege a lemondás volt, mint ahogy egy igazi böjtnek nem is lehet más célja. De nem akármilyen böjt volt ez. A böjt célja a táplálékról, a kényelemről, higiéniáról stb. való lemondáson át a lelki megtisztulás, elengedés volt. Kérdezhetitek, miért kell ezt ennyire drasztikusan csinálni …. mert ímmel-ámmal nem lehet ezt csinálni. Vagy lemondok, vagy áltatom magamat a lemondással, elengedéssel és látszattevékenységet folytatok. Nekem ez sohasem ment. Mégis féltem, mert nem tudtam eleinte feldolgozni, hogyan élheti túl az ember az életet táplálék nélkül. A halál gondolata igencsak ott lebegett körülöttem, de belevágtam.

21 napon keresztül csak folyadékot vettem magamhoz, igen, jól olvassátok és elhihetitek, minderre képes az ember, ha célt ad egy böjtnek. Azonban senkit nem buzdítanék hasonló cselekedetre, ha nincs eltökélt célja, melynek végrehajtásában szemernyi kétsége sincs.

A böjtről itt most nem írnék részletesen, de itt olvashattok róla:

21 napos böjt Indiában

21 nap nem evés után nekivágtunk felfedezni India gyöngyszemeit és 6 hét alatt beutaztuk az országot déltől északig. Ez a 9 hét Indiában nagyon színes volt. Ad hoc jellegű utazásaink során már megszokhattuk, hogy sohasem tudhattuk pontosan hol ér minket az éjszaka, aznap hol lesz a szállásunk – igazi szabadság ez, melyet azok el sem tudnak képzelni talán, akik erős korlátok szerint élik mindennapjaikat. Én sem voltam mindig ilyen, India volt az első tanítóm.

Bár egész úton érzelmeim valamennyi végletét megéltem, hol nagyon tetszett valami (pl. a színes selymek, a tömény füstölők illata, a csodálatos tájak és történelmi helyek látványa), hol szörnyen igazságtalannak éltem meg eseményeket (pl. a riksavezetők félrevezető szándékát, az utcán egymást ütlegelő gyerekek viselkedését), de hazaértem után mégis menthetetlenül belezúgtam Indiába és onnantól beleástam magamat kultúrájába.

Ayurvédikus tanulmányutam már ennek a „szerelemnek” volt a gyümölcse. Abban az időben már gyógymasszőrként tevékenykedtem, de nagyon szerettem volna újból látni Indiát. Már Indiában hallottam valamilyen olajos masszázsról, de akkor még nem tudtam, hogy az bizony az ayurvédikus masszázs. Mivel másodszor már hosszabb időre szerettem volna kiutazni, ezért jött a sugallat, hogy legjobb lenne tanulni valamit. Legjobb döntésnek az bizonyult, ha a szakmámban keresek továbbfejlődési lehetőséget és akkor bukkantam rá az Ayurvédára.

Akkortájt (2006-ban) idehaza nem igazán foglalkoztak komolyabb szinten az Ayurvéda oktatásával, ha volt is csak 1-2 hetes tanfolyam, azt nem tartottam igazán elegendőnek. Az Ayurvéda alapítvány segítségével találkozhattam 1-2 hellyel, ahol 1 hónapos oktatást javasoltak, de nekem az sem volt elég :). Ezért magam kezdtem el kutatni az interneten ayurvédikus klinikák után. Szerencsémre találtam többet is, de csak egy hely volt, ahol készségesen viseltettek mindentudniakarok jellegű érdeklődésem iránt :). Őket válaszottam, s kezdetét vette az a fél éves tanulmányút, mely menthetetlenül megbélyegezte sorsomat.

Első utam során a testi-lelki megtisztulás, a második során az Ayurvéda megtanulása vezérelt. Az egyik út során turistaként, a másik út során bennfentesként láttam az indiai emberek mindennapjait. Szerencsés helyzet ez így, mert tapasztalataim nem maradtak meg a felszínen és olyan dolgokat is láttam, megéltem, melyet egy utazó nem láthat, ha nem épül be egy adott társadalomba. Ez a kettős szemlélet teszi teljessé bennem a képet Indiáról és népéről, de erről hamarosan bővebben, itt a blogban.